Szilasi László: A harmadik híd

Szilasi László: A harmadik híd

Kiadó: Magvető

Kiadás helye: Budapest

Kiadás éve: 2014

Oldalszám: 352

A kötet egyedülálló, nem tagja sorozatnak.

Fülszöveg: A hajdani kanadai emigráns, a Németországból hazatért nyomozó és az itthon maradt utcazenész éli és meséli az életét ebben az egyetlen napnyi regényben. A cselekmény helyszíne Szeged napfényes városa, annak már-már kultikus színhelyei, a Dóm tere, a belváros gondosan kikövezett utcái, az árnyas Tisza-part, a ferencesek ősi temploma. Ám a cselekmény által nem derűs és boldog sorsok bontakoznak ki, hanem az élet mélyebb és hidegebb bugyraiba merülhetünk bele. Egy minap tartott osztálytalálkozón veszi kezdetét a történet, hogy aztán hősi tettekre és gyengeségekre, csalásokra, elhallgatásokra, szétfoszló álmokra, rejtett életekre, ifjúkori bűnökre és örömökre nyíljon rá az elbeszélés ablaka. Középkorú emberek, régi barátok mesélik vagy hallgatják el, mi történt velük az utóbbi harminc év alatt, s hogy mi történik velük most. Sok jó, sok rossz, sok igaz, sok hazugság.

És ebből a regényből megtudhatjuk azt is, mi a mondat otthona. Hogy lehet az szív, test, lélek, szellem. Persze. De a mondat legfőbb otthona az ember sorsa és esendősége, amiben nyugalmat mégsem lelhet soha.

Bátor, lesújtó, nyugtalanító, katartikus könyvet tart a kezében az olvasó.

(Darvasi László)

Szilasi László 1964. január 1. született Békéscsabán. A József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának régi magyar irodalom - összehasonlító irodalomtudomány szakán töltötte egyetemi éveit 1984–1989 között, majd 1989-től a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának régi magyar irodalomtörténeti tanszékén lett tanársegéd. Kutatási területe a XVI-XVII. századi magyar költészet, valamint Balassi Bálint költői nyelvének utóélete.

Az irodalmi életben kritikusként és irodalomtudósként már régóta jelen volt, első regénye, a Szentek hárfája, azonban csak 2010-ben jelent meg.  Azóta munkásságáért számos elismerést tudhat magáénak: megkapta a József Attila – és a Déry Tibor-díjat is.  A Mészöly Miklós Egyesület a 2014-es A harmadik hídon című művéért pedig neki ítélte a Mészöly Miklós-díjat. Szörényi László irodalomtörténész méltatásában kiemelte, hogy a regényben erőteljes Mészöly-hatás érezhető.

A történet egy osztálytalálkozóval indul, ahol már a rég elkerült osztálytársak újból találkoznak. Már mindannyian életük közepén járnak, és jólesik nekik a nosztalgiázás. Az elmúlt évek történéseinek felidézése közben azonban kiderül, hogy egyikőjük, Nosztávszky Ferenc hajléktalan.

Tapasztalhatjuk, hogy a XXI. századi Magyarországon fokozott problémát jelent a mélyszegénység és a munkanélküliség, így sokan hagyják el az országot a jobb élet reményében. És sokan vannak olyanok is, akik mindenüket elvesztve utcára kerülnek.

Az is napjaink sztereotíp gondolkodására vall, hogy sokan úgy tekintenek a hajléktalanokra, mintha valamennyien a saját hibájukból kerültek volna az utcára. Általában elszörnyülködünk az ápolatlanságukon, körülményeiken, azonban arra csak kevesen hajlandóak, hogy végiggondolják, vagy esetleg rákérdezzenek arra, hogy miért nincs fedél a fejük felett. Szilasi László A harmadik híd című műve azonban felnyitja az olvasó szemét, és megváltoztatja a gondolkodásmódunkat a hajléktalanokkal kapcsolatban.

A mű elolvasása után kiderül, hogy sokan nem a saját baklövésük miatt alszanak az utcán. Jól példázza ezt Nosztávszky Ferenc esete, aki Kanadában dolgozott sok éven át, és megnősült, feleségével szerették egymást, megvolt mindenük, ami a boldog élethez szükséges volt. Ennek ellenére mégsem volt elégedett, és végül elváltak, s ezt követően a férfi visszajött Magyarországra. Szegeden kötött ki, nem maradt vagyona, nem mert visszaköltözni a szüleihez, így élete szép lassan szétcsúszott. Ahogy folytatódott a lecsúszása, a társadalom egyre inkább kivetette magából.

A mű arra is rámutat, hogy az utcai tengődés közepette is szükség van lelki-és akaraterőre a szürke hétköznapok átvészeléséhez. Továbbá felhívja a figyelmet arra, hogy az önhibájukon kívül utcán tengődőkben olykor több becsület és emberség van, mint a náluk társadalmilag magasabb pozícióban lévő, önös érdekeiket szem előtt tartó embertársaikban.

A regényből leszűrhető az a tanulság, hogy mindig kell lennie az emberben derűlátásnak, és célokat kell magunk elé kitűzni, még ha azok jelentéktelennek is tűnnek, hiszen ezek adhatnak erőt a hétköznapi harcainkhoz.

Összességében a regény nagyon érzékletesen és realistán mutatja be a hajléktalanok életét, mindennapjait és a megpróbáltatásaikat. Betekintést nyerhetünk küzdelmeikbe és abba, hogy mostoha körülmények közepette is létezhet összefogás.

Ezért ezt a művet ajánlom mindazoknak, akik képesek arra, hogy félretegyék előítéleteiket, mert aki olvassa a regényt, annak azzal is számolnia kell, hogy rájön arra, hogy az élet mennyire kiszámíthatatlan, és érdemesebb örülni annak, amink van, és nem állandóan arra gondolni, mi az, amit hiányolunk az életünkből. Mindezek után garantáltan más szemmel nézünk az aluljárókban fagyoskodó szegényekre.

Készítette: Török László, a Berettyóújfalui Arany János Gimnázium 11.b osztályos tanulója